2016. január 29., péntek

Anne.L.Green: A sötétség fogságában

Milyen messzire mennél az igaz szerelemért?
Ez a gondolat foglalkoztatta sok nőtársával együtt Anne L. Green-t is, A remény hajnala című sikerkönyv szerzőjét, mikor belekezdett második regényének megírásába.
Az egykori műkorcsolya bajnok, Chris Stuar-t drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz. Ekkor döbben rá, hogy az addigi élete milyen szürke és üres volt. Christine teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá.
Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? Mindkettőjük számára kezdetét veszi az érzelmi hullámvasút, amelyet a másik közelsége vált ki belőlük. Folyamatosak lesznek a belső vívódások, megszűnnek a józan, ésszerű döntések és már csak a féktelen szenvedély marad.
De vajon a férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?
Könyv értékelése: 82%

Anne.L.Green: A remény hajnala

Amy Avens-t Tennessee egyik nyugodt kisvárosából San Francisco zajos forgatagáig űzi zaklatásával egy férfi. Itt kezd új életet: karriert építeni, tanulni és felejteni szeretne.
Jelentkezik álmai cégéhez, de már az állásinterjún szembesül leendő főnöke, Matthew Johnson arrogáns és kiállhatatlan stílusával. Amy úgy dönt, felveszi a kesztyűt, így már az első nap elkezdődik a harc kettejük között. A folyamatos csipkelődések, szurkálódások ellenére vonzalom ébred bennük egymás iránt, amelyet megkísérelnek elnyomni.
A sors is újra meg újra próbák elé állítja őket. Mindkettejük múltja tele van fájdalmas sebekkel, s Matt képtelen megbocsátani önmagának.
Amy hajthatatlan, de vajon a szerelme megadhatja-e a feloldozást Mattnek, hogy végül egymásra találhassanak?
És a múlt engedi-e a felejtést?
Könyv értékelése: 77%

2016. január 28., csütörtök

Louise Mensch: Drága szépség

Dina Kane számára a szépség nem csupán adottság, hanem üzlet is: a szépségiparban kamatoztatja kiváló marketingötleteit. Ismerősen mozog a krémek, szérumok és parfümök világában, igyekszik nem foglalkozni a régi sebeivel, azzal, hogy az anyja sosem szerette őt, hogy a testvérével egyre több a probléma, nem beszélve arról a rémálmaiban és a mindennapjaiban is kísértő, beképzelt, szörnyű pasiról, aki tizennyolc éves korában megtévesztette, átverte és lejáratta őt. 
Dina egyre sikeresebb a szépségiparban, egyre több a titok, ami a birtokába kerül, és egyre növekszik az ellenségeinek száma is… Szépség és hatalom, ez a játszma tétje, na meg a szerelem… 
Könyv értékelése: 85%

Rebecca Donovan: Mi lenne,ha..

Mi lenne, ha másodszorra is átélhetnéd az első találkozást? Cal Logan döbbenten veszi észre Nicole Bentley-t a vele szemben lévő kávézóban, több ezer kilométerre szülővárosuktól. 1 éve, az érettségijük óta senki sem látta őt, és senki sem hallott róla. Úgy tűnik, hogy ő nem is Nicole. A lány pontosan ugyanúgy néz ki, mint Cal gyerekkori szerelme, de az ő neve Nyelle Preston, és fogalma sincs arról, hogy Cal kicsoda. Nyelle ösztönző, fogékony és vakmerő, az élethez való szenvedélyes hozzáállása másokra is átragad. Ebben Nicole teljes ellentéte. Calt totálisan lenyűgözi a lány, és megállíthatatlanul beleesik. Nyelle azonban kivételesen titokzatos, és ahogyan Cal egyre közelebb jut a rejtélyek megoldásához, úgy egyre kevesebbet akar tudni. Amikor a múlt és a jelen titkai összecsapnak, egy dolog világossá válik: Semmi sem az, aminek látszik.
Könyv értékelése: 80%

2016. január 23., szombat

Katie McGarry: Feszülő húr sorozat

ANNYIRA ELLENTÉTESEK… 
ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!
Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra. 
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna. 
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.
Könyv értékelése: 92% 

2016. január 22., péntek

Lisa De Jong: Amikor esik..


Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem.
És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el.
Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam.
Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe.
Megsebeztek.
Megmentettek.
És reményre leltem.
Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat…
Újra.
Könyv értékelése: 88%


2016. január 20., szerda

Maya Banks: Édes megadás

Faith Malone megtévesztően finom külseje mögött egy olyan nő rejtőzik, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége: egy erős férfira, aki kérés nélkül veszi el, amit akar – hiszen ő kész mindent megadni neki…
Gray Montgomery, a dallasi zsaru küldetést teljesít: meg akarja találni a fickót, aki megölte a társát, és rács mögé akarja juttatni. Hamarosan kapcsolatot talál a gyilkos és Faith között. És ha közel kell kerülnie a lányhoz, hogy elkapja a gyilkost – ám legyen.
Faith kedves és szép. Megvan benne minden, amire Gray vágyik egy nőben. Ám gyanakszik rá, hogy a lány csak szerepet játszik: kizárt dolog, hogy képes legyen ennyire átadni az irányítást egy férfinak. Vagy mégis?
Faith Gray-ben azt az erős és domináns férfit látja, akire mindig vágyott, akinek úgy tudja magát alárendelni, ahogy eddig senkinek. Gray-nek azonban nem ő a legfontosabb, hanem hogy elkapja a társa gyilkosát – egészen addig, amíg Faith veszélybe nem kerül, és Gray rá nem jön, bármit megtenne azért, hogy megvédje a lányt…
Maya Banks mindenki másnál jobban ért hozzá, milyen formák, ízek, illatok, hangok kellenek ahhoz, hogy egy jelenet igazán izgató legyen. Akadnak olyanok is, akik szerint be kellene tiltani a Banks-regényeket, mert tüzes jelenetei és a felgyorsult lélegzetű olvasók hőtermelése elősegíti a globális felmelegedést.
Könyv értékelése: 77%

2016. január 19., kedd

Maya Banks: KGI sorozat

Maya Banks legújabb, érzéki jelenetekkel is bíró, ám nem pusztán csak az erotikára kiélezett sorozatának középpontjában a Kelly Group International, azaz a KGI áll; egy szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása.
Ethan Kelly, az egykori haditengerész repülőgép-szerencsétlenségben veszítette el a feleségét. Az azóta eltelt egy évben elzárkózott a külvilágtól, és senki sem képes áttörni a maga köré emelt falakat. A mélységes fájdalom mellett rettenetesen gyötri a bűntudat, mert férjként óriási kudarcot vallott.
Egy nap azonban megtudja, hogy Rachel él, de fogságban tartják. Azt tervezi, hogy a KGI, a szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása segítségével kiszabadítja. Azzal viszont nem számolt, hogy a felesége nem emlékszik sem rá, sem a közös életükre. Ethan reméli, hogy jóváteheti a múltbéli hibáit, és kapnak egy második esélyt. A veszély azonban még nem múlt el. A rejtélyes fogvatartók nem hagyhatják életben a nőt, és ki tudja, milyen titkok kerülnek napvilágra, ha Rachel egy nap visszanyeri az emlékezetét.
Kelly Group International (KGI): szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása.
Profil: túszmentés, emberrablási esetek, hírszerzés, és olyan munkák, amelyeket a kormány nem vállal fel…
Könyv értékelése: 86%

2016. január 18., hétfő

Kathryn Taylor: A szerelem színei sorozat

A férfi gazdag és szexi. 
Ő Európa legáhítottabb agglegénye. 
És csakis őt akarja.
Grace fiatal és ártatlan. Igazából még sohasem dobogtatták meg a szívét a férfiak. Csipkerózsika-álmából azonban felébred, amikor egy londoni szakmai gyakorlat idején megismerkedik a karizmatikus Jonathan Huntingtonnal. Jonathan gazdag, hihetetlenül vonzó, ráadásul még nemesi származású is – ám egyáltalán nem az a mesebeli, fehér lovas királyfi. A férfi egyre mélyebbre vezeti Grace-t sajátos, sötét vágyakkal teli világába, a lány pedig egyre szédültebben kering szenvedélyének örvényében. Ám amikor Jonathan teljesíthetetlennek tűnő szerelmi zálogot követel tőle, a lány rájön, mennyire veszedelmesek a férfi iránt táplált érzései.
Könyv értékelése: 81%

2016. január 16., szombat

Anna Erelle: A dzsihád jegyese

Az Iszlám Államot 2014 nyarán kiáltotta ki egy dzsihádista csoport azzal a céllal, hogy a világ összes muszlimja fölött közvetlen politikai és vallási befolyást szerezzen. A magát kalifátusnak tekintő terrorszervezet sem területi, sem ideológiai terjeszkedése során nem válogat az eszközeiben: előszeretettel szervez be soraiba harmadik generációs, európai születésű muzulmánokat köztük egyre több nőt is. 
Az Anna Erelle álnéven publikáló fiatal francia újságíró könyvében annak próbál utánajárni, hogyan zajlik a toborzás a virtuális térben, vagyis a közösségi portálokon. A dzsihád jegyese több hónapos oknyomozó munkájának feszült és lebilincselő krónikája, amely idő alatt a szerző az Iszlám Állam belső köreihez tartozó egyik terroristavezér jegyeseként egyre közelebbről vehette szemügyre a szervezetet működése közben. 
A nemzetközi bestseller, amelynek megjelenése óta Anna Erelle állandó rendőri felügyeletet kap, nem csupán izgalmas, valós történet, de annak megértésben is segíti az olvasót, hogy miért olyan vonzók a szélsőséges nézetek sokak számára, és miként csábítja magához, manipulálja és formálja át az Iszlám Állam a sebezhető fiatal nőket.
Könyv értékelése: 82%

2016. január 15., péntek

Katie Fforde: Francia kaland

Gina és Sally Makepiece egy bolthelyiséget örököltek a Francia Ház nevű régiségüzletházban, az angol vidék szívében.
Gina elszántan igyekszik, hogy a Francia Házat és mogorva tulajdonosát is 21. századivá alakítsa. A modern kori Mr. Rochester, Matthew Ballinger nem túl boldog, amikor a „forgószél” beviharzik az ajtaján…
Mégis megtörténik az, amire egyikük se számít… egymásba szeretnek.
Vajon egy franciaországi utazás megváltoztatja az érzéseiket?
Könyv értékelése: 77%

2016. január 14., csütörtök

Katie Fforde: Recept a szerelemhez

Amikor Zoe Harpert beválogatják egy televíziós főzőversenybe, izgatottan várja, hogy bemutathassa a tudományát. Ha nyer, ismertséget és pénzt szerez, amivel valóra válthatja az álmát: saját kis delikateszboltot nyithat. 
Ám alighogy kezdetét veszi a verseny, Zoe rádöbben, hogy nehezebb dolga lesz, mint hitte. Mert nem csupán Cherrel, egy rendkívül becsvágyó és álnokul fondorlatos vetélytársnővel kell megküzdenie, de ráadásul menthetetlenül belehabarodik a zsűri egyik tagjába, a szívdöglesztő Gideon Irvingbe. 
Zoe számára hamarosan már nem csak a gasztronómiai feladatok jelentenek kihívást. Megnyerheti-e a versenyt, vagy Gideon még a győzelemnél is csábítóbb? És vajon felkészült-e rá Zoe, hogy mindent kockára tegyen a szerelemért?
Könyv értékelése: 79%

2016. január 13., szerda

Rick Yancey: Az ötödik hullám


Az első hullám nyomán sötétség támadt. 
A második hullámot csak a szerencsések élték túl. 
A harmadikat pedig a szerencsétlenek. 
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! 
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. 
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani. 
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?
Könyv értékelése: 88%

2016. január 12., kedd

Gayle Forman: Csak egy nap sorozat

Allyson-t, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.
A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.
Könyv értékelése: 87% 

2016. január 10., vasárnap

Abbi Glines: Sea Breeze sorozat


A tengerparti kisvárosban, Sea Breeze-ben Sadie felfedezi, hogy a szenvedélynek semmi sem állhat az útjába. Felkavaró olvasmány a bestsellereiről híres Abbi Glinestól. Sadie White a nyári szünetben a tengerparton dolgozik, de nem holmi strandőrként. Mivel a mamája terhes, és nem hajlandó dolgozni, ezért helyette Sadie lesz az egyik közeli szigeten nyaraló gazdag család házvezetőnője. Amikor a család megérkezik a nyári vakációra, Sadie döbbenten látja, hogy a tulajdonos nem más, mint Jax Stone, a világ egyik legismertebb ifjú rockere. Ha Sadie egy mindennapi lány lenne – ha nem azzal telne az élete, hogy gondját viseli az anyjának, és rendben tartja az otthonukat –, akkor talán feldobná, hogy egy rocksztárnak dolgozhat. De nem ez a helyzet. Sadie-t nem izgatja a hírnév, ám Jax mégis vonzódik hozzá. A lány lenyűgözi, de a fiú küzd a vonzalom ellen. Jax világában a kapcsolatok nem működnek, és minél jobban kívánja Sadie-t, annál erősebb a meggyőződése, hogy a lány többet érdemelne. A nyár végére Jax rájön, Sadie nélkül lélegezni sem képes. Vajon a szerelem legyőzi a két világ közt tátongó szakadékot?
Könyv értékelése: 74%

2016. január 9., szombat

Jeaniene Frost: Cat és Bones sorozat

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia. Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.
Könyv értékelése: 92%

2016. január 8., péntek

Sarah Dessen: Figyelj rám!

Annabel Greene harmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat: divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…
Mindez azonban csak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc. Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből, legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jól magát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkba költözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyos anorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nem az a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észre sem veszi, Annabel-nek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbál beszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csak hallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyos depresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.
Aztán egy új barátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányos iskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owent már olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiára ítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezeti Annabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron, miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezded olvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza a tanár: ne olvasd órán, pad alatt…
Könyv értékelése: 90%



2016. január 6., szerda

Mhairi McFarlane: Helló,szia, szeretlek!

Rachel és Ben az egyetem első napjától elválaszthatatlanok, ám szövetségüknek hirtelen vége szakad, látszólag örökre. Tíz évvel később, egy esős délután az élet új esélyt ad nekik, hogy helyrehozzák azt, amit annak idején elrontottak. A dolgok azonban sokat változtak az egyetem óta. Ben megnősült és ügyvéd lett, Rachel pedig – aki újságírói karrierről álmodott és most bírósági tudósítóként dolgozik – tizenhárom év után szakít vőlegényével, Rhysszel, és megpróbálja kitalálni, mit is szeretne az élettől.
Ben szinte tökéletes időzítéssel, röviddel Rachel szakítása után költözik vissza egyetemi éveik városába, Manchesterbe, amit Rachel azóta sem hagyott el. A szikra újra lángra lobban, de Bennek nem várt vetélytársa is akad kollégája, a lehengerlő Simon személyében, akit elbűvöl Rachel humora. Vajon sikerülhet-e a tökéletes párosnak az, amit tíz évvel korábban elpuskáztak, és mit hajlandók egymásért feláldozni?
Könyv értékelése: 75%

2016. január 5., kedd

Brigid Kemmerer: Elementál sorozat

Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak. Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet -a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai. És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is. Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chris-szel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.
Könyv értékelése: 85%

2016. január 3., vasárnap

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Mi a közös Ashtonban és Lucában? A világon semmi. Igaz, gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, de évek óta szóba sem állnak egymással. Lucából azóta agyontetovált rocker srác lett, aki tesz rá, mit gondolnak róla a menők a suliban, a lányt viszont egyedül a népszerűség érdekli. Amikor Ashton helye meginog a gimis tápláléklánc csúcsán, dühítő módon Lucára szorul, aki persze egyáltalán nincs oda az ötlettől, hogy kisegítse az elkényeztetett pomponlányt − pláne úgy, hogy a pasiját kell alakítania! 
De ahogy egyre több időt töltenek együtt, és egyre több régi sérelmet tisztáznak, már nem az a kérdés, hogyan viseljék el egymást, hanem hogyan tartsák távol magukat (na meg a kezüket) a másiktól. 
Talán mégis van bennük valami közös…
Könyv értékelése: 76%

2016. január 2., szombat

Katie Price: A szerelem nevében

Charlie Porterre minden nő irigykedett: egyszerű családból származott, mégis magasra tört, sportműsort vezetett, gazdag, jóképű futballista mellett élte a hírességek mindennapjait. A mennyországból azonban pokol lesz, amikor nyilvánosságra kerül, hogy a focisztár megcsalja.
Charlie Barbadosra utazik felejteni, ahol megismerkedik a csábosan jóképű Javierrel. A szenvedélyes szerelmi viszony nem tart sokáig, mert a férfi megtudja, hogy a Charlie újságíró, és azonnal faképnél hagyja… A lány a váratlan szakítás után jön rá, hogy a királyi család rokonába, a spanyol díjlovagló válogatott vezérébe szeretett bele. Javier pedig idővel rádöbben, az összetört szívű Charlie számára az ideális nő.
Kapcsolatukat minden oldalról veszély fenyegeti – túléli vajon szerelmük a könyörtelen megpróbáltatásokat?
Katie Price – a Jordan művésznéven ismert brit celeb – a The Sun angol bulvárlap visszatérő topless modellje volt. Sokoldalú és színes egyéniség – valóságshow-szereplő, botrányhős, modell, énekes és üzletasszony is egyben.
Könyv értékelése: 72%

2016. január 1., péntek

Raine Miller: Blackstone-affér sorozat

Brynne Bennett, a Londoni Egyetem ösztöndíjas amerikai hallgatója jó kislány módjára éldegél Londonban. Próbálja rendbe tenni kisiklott életét, keményen tanul, részmunkaidőben pedig fotómodellkedik. Egy nap Ethan Blackstone, a sikeres angol üzletember megveszi a lány aktképét, és rögvest magának akarja Brynne-t – vágyait gátlástalanul a tudtára adja, nem ismeri azt a szót, „nem”. Domináns természete magával ragadja, foglyul ejti Brynne-t, holott ő még egyre múltjának démonai elől menekülne. Titokzatosság lappang a kapcsolatukban, és hatalmas rejtélyek bújnak meg a háttérben. Vajon megszabadíthatja-e Ethan a múltja terhétől Brynne-t? És hagyja-e Brynne, hogy ezt megtegye, mielőtt az újra felszínre törő múlt szelleme végleg elpusztítaná egy szép jövő esélyét? 
Könyv értékelése: 53%

Jay Crownover: Marked Men sorozat

Magyarországon nem adták ki-rajongó fordítás!
Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archer-be, hogy meglátta őt.
A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.
Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.
Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.
De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.
A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.
Könyv értékelése: 93%

2016-os könyvkihívás:)

BÚÉK minden kedves olvasómnak!


Elhoztam nektek egy kisebb 2016-os könyvkihívást :)) Lehet kezdeni :)