2016. március 20., vasárnap

Kerstin Gier : Silber trilógia

Ez vajon tényleg lehetséges?
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. 
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…
Könyv értékelése: 91%

Letöltés


A Silber-trilógia sziporkázó második kötete Kerstin Gier bestseller-szerző tollából 
És ebben a pillanatban, a hirtelen támadt csendben meghallottam azt az ismerős, vészterhes matatást mindössze néhány méterre tőlem. Bár senkit sem láttam, és egy bölcs hang a fejemben figyelmeztetett, hogy ez csak álom, mégsem tudtam megakadályozni, hogy lassan elhatalmasodjon rajtam a páni félelem. 
Anélkül, hogy pontosan tudtam volna, mit teszek, és ki elől menekülök, ismét futásnak eredtem.
Könyv értékelése: 92%
Letöltés


9 megjegyzés:

  1. Aztaa köszönöm sokat segített ez az oldal

    VálaszTörlés
  2. A folytatása is megjelent már magyarul?

    VálaszTörlés
  3. A folytatas ebbe a honapba jelenik meg magyarul:)

    VálaszTörlés
  4. Szia ! Mikorra varhato a masodik resz magyarul ?

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Mikor lesz meg pdf-ben a második rész? :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok! Minden nap figyelem,amint meglesz fel lesz rakva! :) Nem rajtam múlik..

    VálaszTörlés
  7. Szia! Már nagyon várom a folytatást remélem hamar megjelenik. :)

    VálaszTörlés